Újra büszkék lehetünk, hogy grafikus kollégánk, Szmolka Zoltán és alktótársai munkái nyerték meg az Epson 2007/2008-as nemzetközi fotópályázatának fődíját. Az eredmény annál is inkább főhajtást érdemel, hogy a nyertes alkotásokat mintegy 31 ország, 185 alkotócsoportjának több mint 7000 fotói közül válogatta ki a neves tagokból álló szakmai zsűri. Szmolka Zoltán győztes Moving Intimacy címet viselő fotósorozata az ébredés, az alvás és az egyedüllét kérdéseit járja körül. Az ágyak, a hálószobák a legintimebb személyes élményeken túl kultúrák hasonlóságának és különbségének lenyomatait őrzik. Az alvás állandó és folyton változó helyszínei más-más létformát és más-más hangulatot közvetítenek. A Moving Intimacy – naplóként is felfogható – fotósorozatot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak szintén díjnyertes munkáival együtt az ART COLOGNE nemzetközi modern és kortás művészti vásáron állították ki.
— Szilveszter
Véget ért a Gizmodo Apple Tablet Contestje, melynek győztese a lent látható remekmű, a Logan Lape által kreaált Macbook Touch, ez az érintőképernyős csodavízió. Alig várom, hogy az Apple lecsapjon rá és jövő májusban postázza ide bele a kezeimbe.
A többi pályamű itt
— carlos
..attól nősz majd szép nagyra, majd még nagyobbra és a végén akkora leszel, mint a Halálcsillag. A brit The Union munkája a National Obesity Forum-nak készült. Egy kicsit gagyivá teszi a dolgot, hogy elsumákolták a photoshop használatát és montázs helyett a szöveggel takarták ki az illesztési pontokat, ami főleg a kislány melltartópántjánál zavaró, amit egyszercsak elnyel a copy…
update2: a kislányos képetvalamilyen oknál fogva kitorolte a webshots, de itt volt. Tényleg…
update: az art director meggyőzött, hogy ez a koncepció így is megállja a helyét, hiszen a szem kiegészíti a képet és összeáll a fejedben a kép, egy hibátlan montázzsal pedig túl naturális, túl brutális lett volna az összhatás. Ezért jó, ha több szemetek van, mint kettő.

link via: AotW
—
Az Adobe a napokban jelentettbe be a 3D fotók készítésére alkalmas “légyszemoptikát”, mely nem más, mint a rovarok összetett szemét klónózó, 19 lencséből álló optika-rendszer. A technológia lényege a mélységélesség érzékelésében rejlik: a 19 szögből fotózott objektumot egy szoftver elemzi, majd összeállít belőle egy 3D képet, melyen könnyedén állítható a fókuszpont, a nem kívánatos részletek pedig pikk-pakk eltüntethetők.
Az eszköz működés közben: Audioblog
link via: HVG
—
A régi, csili-vili logót hamarosan felváltja az új, vizuális logó mely a grafikus elemeken kívül tartalmazza a következő tagline-t is: See What’s Possible™. Jaja, tudjuk, a photoshoppal minden az. Érthető a változás, hiszen mindenki megújul, letisztul, felhasználóbarátul, stb., de nem mostanság volt egy ráncfelvarrás az Adobe háza táján? És miért pont egy “full-mac-aquaish” lyukas gondolatbuborék/iChat message blob reprezentálja a képszerkesztés legprofibb eszközét?
Vagy ne agyalgassunk ezen, tologassuk csak a pixeleket, és fogadjuk el a hivatalos sajtóközleményből kiollózott részletet ( via: Jack Nack ):
To represent this rich family of products, Adobe is introducing the Photoshop visual logo. This logo will soon appear in all Photoshop-related marketing, so keep an eye out for it. The Photoshop logo on a product, service, or technology, represents the rich legacy, technical quality, and attention to detail that has made Photoshop the gold standard in digital imaging.
Ja, és ez itt a logó, lehet ülve tapsolni.
link via: szoftver.hu
—
Van valami furcsa ezen a képen, ugye? Ha nem látod, kattints a fotóra a magyarázatért.
—
1115 Budapest Sárbogárdi út 24.
+36(1)tonic00
® 2007 Tonic reklám