tonic

Zöld munkahelyek · 693 nappal ezelőtt

A napokban az m1 is foglalkozott a témával; a Tonic 05.06-tól mutatkozik be.

— Szilveszter

---

„Zöld” siker · 1022 nappal ezelőtt

Nagy örömmel jelenthetjük be, hogy a VET Egyesület által meghirdetett Zöld Iroda Verseny zsűrije ügynökségünket találta érdemesnek az első díjra, így kisvállalati kategóriában a „2009 Legzöldebb Irodája” díjat mi vehettük át. A február 2-ától meghirdetett verseny azokat a cégeket mérettette meg egymással, amelyek tesznek a fenntartható fejlődésért, és amelyek dolgozói elkötelezték magukat a környezettudatosság és az „ökoszemlélet” mellett. A nagyvállalati kategóriában szintén első helyezett Ernst & Youngnak, valamint a többi díjazottnak szívből gratulálunk!

A díjat Bódis Gergely, ügynökségünk kreatív igazgatója vette át Szabó Imre, környezetvédelmi minisztertől.

— Szilveszter

---

Tekerj a tiszta vízért! · 1477 nappal ezelőtt

Vagy tekerj tiszta vizet. Attól függ, hogy hazaértél-e vagy sem. Ugyanis ez az okos szerkezet még állóhelyzetben is képes 20 gallon tiszta víz előállítására, amihez mindössze két erős lábra van szükség – na meg persze valamiféle vízlelőhelyre. Itt, a fejlett nyugaton (muhaha) el sem tudjuk képzelni, hogy a világ más részein mennyit szenvednek kétlábú pajtásaink a napi szükségleteikért. Mi gond nélkül leeresztünk egy adag kakit a Dunába 30 liter tiszta, hideg vízzel és boldogan pancsikálunk a túlfolyóig engedett fürdőkádban (sőt, van aki bele is pisil a kádba, a gaz lator), miközben máshol órákat vagy napokat kell caplatni egy vödör koszos, sáros, oroszlánnyállal teli, fertőzött vízért…

Pár tíz év múlva lehet, hogy ránk is ez a sors vár, de addig is, ha lehet, figyeljünk oda egy picit. Mert az oroszlán úgyis gyorsabb.

link via: bad banana blog

— carlos

---

Könnyekkel a wombatokért · 1497 nappal ezelőtt

Szegény néni, mi lesz most vele? Halott férj, gyerek, kilátástalanság…upsz, ez nem is az ő története. Hiszen ez a nő egy wombat!! Szociodramatik film az ausztrál WWF-nek, főszerepben a nő, aki wombat.

link via: 10ad

---

Handvertising · 1498 nappal ezelőtt

Nyújts (segítő) kezet a természetnek! Úgy, ahogy mondom, tényleg nyújts kezet. Érted? Kezet. Nyújts! Kezet. A kivitelezéssel nincs is semmi baj…

Agency: Saatchi & Saatchi Simko, Switzerland

link via: Osocio

---

Energiavámpírok · 1514 nappal ezelőtt

Nem, most nem azokról az emberekről lesz szó, akik már azzal leszívják az összes életerődet, ha rádnéznek (hozzád sem kell, hogy szóljanak, pont elég az, hogy a közeledben vannak), hanem a körülötted található energiazabáló használati tárgyakról: tv, mikró, telefon, etc. A GOOD Magazine jóvoltából álljon itt ez a remek chart, amely ugyan amerikai adatokon nyugszik, de a piros és kék csíkok elég könnyen dekódolhatók még itt a vadkeleten is.

A kép mögött ott a vámpír nagyban.

link via: CrunchGear

---

Van még energiánk... · 1525 nappal ezelőtt

Kérdés, hogy meddig. És kérdés, hogy mikor akarjuk már tudomásul venni, az ésszerűtlen energiahasználat nagyon ronda következményekkel járhat… Ez egy ausztrál film… Szemléletes.

link via: antaldaniel

— Szilveszter

---

Zöldségek · 1527 nappal ezelőtt

Újabb, itthon (sőt, kereskedelmi forgalomban talán a világon még sehol) nem elérhető zöld finomságok jönnek. Zöld békánk már volt, most azonban nem a műanyag palackok tömörítését promotáljuk, hanem egyenesen a pénztárcádra fogunk hatni.

A Sydney-ben rendezett Interesting South konferencián mutatta be a lent látható gizmókat egy bizonyos Dan Hill, a cityofsound-tól, a fenntartható fejlődésről tartott előadásán. A két kütyü egyszerűen megmutatja, hogy az aktuálisan fogyasztott víz- és áram mennyisége mennyibe kerül neked / illetve mennyit spórolsz. Más az, amikor beszélnek arról, hogy drága az áram és más az, amikor a TV előtt, a fotelban döglődve látod a folyamatosan ketyegő forintokat. Aztán megemeled a segged és lekapcsolod az égre irányított batman-reflektort. Vagy a légkondit. Vagy a hősugárzót. Vagy akár magát a TV-t. Persze mindezt majd egyszer, a távoli jövőben. Addig meg fogyassz, míg bele nem döglesz!

Please welcome:

The Wattson

The iSave

link via: Creative Social

---

Zöld béka for president · 1534 nappal ezelőtt

Itthon még nincs nagy divatja a műanyag palackok tömörítésének, összegyűjtésének és visszavitelének, általában keverednek a konzervdobozzal, a használt kotonnal, a velőscsonttal, a papírszalvétával és egyéb háztartási hulladékkal, hogy aztán jól kikerüljenek valami illegális szemétlerakóba és ott jól táplálkozzon belőle a döglégy, ami az ablakon beszállva jól beleszarik a levesünkbe, mi megesszük és aztán gyomorelégtelenséggel kezeltetjük magunkat egy modernnek koránstem mondható, romladozó kórházban, hogy ott jól elkapjunk valami vírusos tüdőbajt, amibe persze jól belehalunk. Pedig csak egy ilyen palacktömörítő békát kellene mindenkinek beszereznie. Kezdetnek. Utána meg lehet menni vascsővel nevelni az illegális szemétlerakókat. De addig is vegyetek békát. Egyszer majdcsak lesz itthon is.

magunk közt szólva, csúf egy jószág ez a béka, de basszus, milyen legyen…mégiscsak egy béka….

link via: Tokyomango

---

Város-kép · 1548 nappal ezelőtt

A városok mocskának időleges felszámolására az utcai művészek több módszert kitaláltak. A teleragasztott felületekbe egyébként is sok minden belelátható, kis rásegítéssel azonban dekoratívabb az eredmény. Teljes plakátmentesítést vagy hangyányi esztétikát?

— Szilveszter

---

Peking fölött az ég · 1549 nappal ezelőtt

Felhőcskék, napsütés, szél. Oxigéndús promóciós film a 2008-as pekingi olimpiáról, miközben általános a felháborodás, hogy a kínaiak szinte semmit sem tesznek Peking elviselhetetlenül szmogos levegőjének megtisztításáért.

link via: Flookers

— Szilveszter

---

Mint a madarak · 1568 nappal ezelőtt

Érthető, hogy manapság sokakban megfogalmazódik az életmódváltás igénye, amelynek fontos része a természet közelsége is. Na, de ennyire? Az alábbi gömb nem UFO, nem is hobbit-lak, hanem egy alaposan kidolgozott faviskó a fák tetején.

link via: Ideaseek

— Szilveszter

---

Zöldövezet · 1569 nappal ezelőtt

Az Etsy Labs remek tutorialjának jóvoltából most megtudhatjuk, hogyan hasznosítsuk – környezettudatosan és kreatívan – a fiókok mélyén / mosogatók alatt tobzódó nejlonzacskóinkat.

link via: Joshua Blankenship

---

1115 Budapest Sárbogárdi út 24.
mobile +36(1)tonic00